Adatvédelmi tájékoztató

A jelen Adatvédelmi Szabályzat a Kissné Miklós Aranka egyéni vállalkozó által üzemeltetett a 1161 Budapest, Rózsa utca 30. szám alatti „Aranyosház” Vendégház üzemeltetője (a továbbiakban: Aranyosház) Adatvédelmi Szabályzata.

 

A jelen Adatvédelmi Szabályzat rendezi, hogy a szolgáltatásunk nyújtásával összefüggésben milyen személyes adatokat dolgozunk fel, milyen célokra, mennyi ideig tároljuk azokat, a szolgáltatásainkat igénybe vevők hogyan férhetnek hozzá a személyes adatokhoz, és miként módosíthatják azokat, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a személyes adataikkal kapcsolatban, és minden jogszabályban előírt további információkat.

Kissné Miklós Aranka, mint adatkezelő, úgyis mint adatvédelmi tisztviselő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

Az adatkezeléssel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a www.aranyoshaz.hu címen.

Adatkezelő fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikor történő megváltoztatására, természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti a weboldal látogatókat, és a szolgáltatásait igénybevevőket.

Az Aranyosház elkötelezett vendégei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja vendégei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

 

Az adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

  • évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információ-szabadságról (Infotv.);
  • Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR);

(c) 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);

(d) 2017. évi LIII. törvény a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.);

 

Az Aranyosház az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

 

Az Adatvédelmi Szabályzat alkalmazása

Jelen Adatvédelmi Szabályzat tartalmazza az Ön személyes adatainak kezelésére vonatkozó szabályokat, amely adatokat arra tekintettel kezelünk:

 

  1. mert Ön az aranyosház.hu weboldal látogatója (a továbbiakban: Weboldal),
  2. mert Ön igénybe veszi az Aranyosház vendégház szálláshely szolgáltatását (a továbbiakban: Szolgáltatás).

Előfordulhat, hogy weboldalon más weboldalra mutató különböző hivatkozások is találhatók. Ezeket a weboldalakat minden esetben körültekintéssel választjuk ki, az Aranyosház azonban nem felelős az Ön személyes adatainak kezeléséért ezeken a weboldalakon. A jelen Adatvédelmi Szabályzat ezért nem vonatkozik azon weboldalak használatára.

 

Értelmező rendelkezések:

 

Szabályzatunkban az adatvédelmi szakkifejezések a következő jelentéssel bírnak:

Személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyre- állítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet.

Hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adat – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez.

Tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatának kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adat törlését kéri.

Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (bele- értve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az Adatfeldolgozóval végrehajtatja.

Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adat további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy kép- felvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők rögzítése.

Adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele.

Nyilvánosságra hozatal: az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele.

Adattörlés: az adat felismerhetetlenné tétele olyan módon, hogy a helyreállítása többé nem lehetséges.

Adatmegjelölés: az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából.

Adatzárolás: az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából.

Adatmegsemmisítés: az adatot tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése.

Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a mű- veletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adaton végzik.

Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján kötött szerződést is – adatok feldolgozását végzi.

Adatállomány: az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége.

Harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval.

Adatvédelmi incidens: személyes adat jogellenes kezelése vagy feldolgozása, így különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint véletlen megsemmisülés és sérülés.

 

Az Adatkezelő meghatározása

Az Ön személyes adatainak adatkezelője és adatvédelmi tisztviselője Kissné Miklós Aranka

Székhelye: Magyarország, 2143 Kistarcsa, Bethlen Gábor utca 5.

A szálláshely szolgáltató adószáma: 50435579133

Az üzemeltetési engedély száma: 38/2018 (Budapest Főváros XVI. kerület Jegyzője)

Az Adatkezelő által kezelt személyes adatok

 

Információgyűjtés

Az Aranyosház információkat gyűjt Önről, beleértve a személyes adatokat is, arra tekintettel, hogy Ön az Aranyosház szolgáltatásait igénybe tudja venni, vagy már korábban igénybe vette, és/vagy a Weboldal látogatója. Ez az információ lehet:

  • Olyan információ és kizárólag olyan információ, amelyet Ön ad meg nekünk – amikor szobát foglal, ebben az esetben kérni fogjuk kötelezően a nemét, a nevét és születési nevét, édesanyja leánykori nevét, születési helyét és idejét, lakcímét, telefonszámát, személyi igazolvány számát továbbá on-line regisztráció esetén e-mail címét. Továbbá olyan személyes adatokat kérhetünk Öntől, amelyek szükségesek lehetnek az Aranyosház szolgáltatásainak az igénybevételéhez és/vagy az Ön azonosításhoz és/vagy az Önnel történő kapcsolattartáshoz, ideértve különösen az Ön telefonszámát, kapcsolatfelvételi preferenciáit, kommunikációs preferenciáit.

 

  • Olyan információ, amely az Ön korábbi nálunk igénybevett szolgáltatás előzményeivel kapcsolatos adatok, amelyek magukban foglalják:
  • (a) az Ön által a korábbi szolgáltatásunk igénybevétele során keletkezett adatokat,
  • (b) a korábbi foglalások időpontját és tartamát, megfizetett díját, esetlegesen igénybevett kedvezményeket

(c) korábbi szolgáltatás igénybevételével összefüggésben keletkezett nyilatkozatait.

 

Az adatkezelés jogalapja:

 

Jelen Adatvédelmi Szabályzatban szereplő személyes adatokat kizárólag az alábbi jogalapokon kezeljük:

  • az Ön kifejezett hozzájárulásával; vagy ahol ez szükséges egy Önnel kapcsolatos tranzakció és kapcsolatfelvétel teljesítéséhez; vagy olyan esetekben, ahol ez az Adatkezelő jogi kötelezettségei teljesítéséhez szükséges.

 

Tekintve, hogy az adatkezelés az Ön hozzájárulásán alapul, Ön bármikor visszavonhatja a megadott hozzájárulását.  Ez nem befolyásolja az adatkezelésünk jogszerűségét a hozzájárulás visszavonása előtt.

 

Az adatkezelés céljai:

A személyes adatait a következő célokból dolgozzuk fel:

  • (a) az Önnel való szükséges kapcsolattartás fenntartása és előmozdítása érdekében;
  • (b) az Aranyosház aktuális akcióival, kedvezményeivel összefüggő marketingajánlatok küldése (hozzájárulás esetén)

(vagy olyan másodlagos célból, amely szorosan kapcsolódik az elsődleges célhoz, például adatok tárolása vagy törlése).

 

Kommunikáció és marketing:

 

Amennyiben Ön hozzájárult ahhoz, hogy az Aranyosház marketing ajánlatokkal, hírlevelekkel, aktuális információkkal megkeresse, vagy ha Ön hozzájárult ahhoz, hogy Önt az Aranyosház az Ön személyes preferenciáit is figyelembe vevő a korábbi szolgáltatás igénybevétel elemzésén alapuló személyre szabott ajánlatokkal megkeresse, akkor Önnek az Aranyosház a fenti tárgyú megkereséseket küldhet. Az Aranyosháznak ugyanakkor nincs kötelezettsége erre vonatkozóan.

A fenti marketingajánlatok postai úton, e-mailen, telefonon, sms-ben, weboldalon, közösségi médiákon keresztül, vagy az Ön által használt bármely más digitális csatornán keresztül juthatnak el Önhöz. Erre vonatkozóan, amennyiben nem kíván további marketingajánlatokat kapni bármikor élhet a leiratkozás lehetőségével az info@aranyosház.hu e-mail elérhetőségre küldött e-mail üzenettel, vagy postai levélben a Magyarország, 2143 Kistarcsa, Bethlen Gábor utca 5. szám alá küldött írásbeli nyilatkozattal.

 

Adatok átadása:

 

A személyes adatait kizárólag a fentiekben említett célokra használjuk fel, és csak szigorú feltételekkel oszthatjuk meg a következőkkel:

  • Az Ön hozzájárulásával felhatalmazott harmadik feleknek is átadhatjuk, akik együttműködnek az Aranyosház Vendégházzal, és akik termékeket és/vagy szolgáltatásokat nyújthatnak az Ön részére; az Aranyosház Vendágház esetleges alvállalkozói és közreműködő személyei részére.
  • Illetékes hatóságok, kormányzatok, szabályozó vagy adóhatóságoknak, amennyiben meg kell felelnünk olyan jogi vagy szabályozási kötelezettségeknek, az Aranyosház vendégház szolgáltatására vagy működésére vonatkoznak az alkalmazandó és vonatkozó törvények szerint;
  • Minden olyan személy, aki részére az Adatkezelő bármilyen jogát és/vagy kötelességét jogszerűen átruházza.

Személyes adatok továbbítása:

 

A jelen Adatvédelmi szabályzatban foglaltak kivételével az Ön engedélye nélkül nem fogunk nyilvánosságra hozni semmilyen személyes adatot, kivéve, ha jogilag ezt kötelező megtennünk, vagy ha úgy gondoljuk, hogy ez az intézkedés szükséges a jogaik, tulajdonunk vagy személyes biztonságunk védelme és/vagy megóvása érdekében vagy a vendégeink, illetve más személyek érdekeinek megóvása érdekében. Az Aranyosház csak akkor továbbítja a személyes adatait a felügyeleti szerveknek, adóhatóságoknak vagy nyomozó ügynökségeknek, ha erre jogszabály kötelezi.

 

Az adatkezelés időtartama:

Az Aranyosház által a jelen Adatvédelmi Szabályzattal összhangban kezelt személyes adatok törlésre kerülnek, vagy névtelenül jelennek meg (így már nem lehet Önt azonosítani):

 

(a) indokolatlan késedelem nélkül (legfeljebb 30 napon belül), miután kérelmezte a megadott adatok törlését.

(b) A pénzügyi átutalásos tranzakciókkal kapcsolatban a személyes adatait a tranzakciótól számított maximum 6 évig tároljuk.

Az adatokat minden esetben tovább is tároljuk, ha erre jogi vagy szabályozási okok miatt szükség van, ebben az esetben akkor töröljük az adatokat, ha már nincs szükség rájuk a jogi és szabályozási követelmények miatt, vagy rövidebb ideig tároljuk, ha az adott személy nem járul hozzá a személyes adatainak tárolásához, és nem áll fenn semmilyen további jogszerű ok az adatok tárolására.

 

Technikai adatok: 

 

Az Aranyosház a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  • az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
  • hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
  • változatlansága igazolható (adatintegritás);
  • a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

 

Az Aranyosház az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen.

 

Az Aranyosház olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

Az adatkezelés során megőrzi

  • a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
  • a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
  • a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

Cookie-k (sütik) használata:

A www.aranyoshaz.hu weboldal sütiket és hasonló technológiákat használhat, amelyek összegyűjtik és tárolják az információkat, amikor meglátogatja a weboldalt. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy azonosítsa az internetes böngészőjét, és adatokat gyűjtsön a weboldalunk használatáról, az Ön által meglátogatott oldalakról, a látogatásainak időtartamáról, és hogy mindezt azonosítani tudja, amikor visszatér a weboldalunkra annak érdekében, hogy javítsuk az élményét, amikor meglátogatja a weboldalunkat. Ön felügyelheti és beállíthatja a sütik kezelését a böngészője beállításaiban.

Weboldalunk tartalmának megosztása közösségi médiákon keresztül:

Amennyiben úgy dönt, hogy a www.aranyosház.hu weboldalunkat vagy a rajta közölt tartalmat közösségi médiákon keresztül osztja meg, úgyis mint például a LinkedIn, Facebook, Twitter stb, úgy tájékoztatjuk, hogy egyes személyes adatai, úgyis mint az Ön neve, és az a tény, hogy érdeklődik az Aranyosház iránt, az a fenti oldalakon szintén láthatóak lesznek az Ön látogatói számára ezeken az oldalakon. A közösségi médiák weboldalainak használatára kizárólag a közösségi médiák weboldalainak feltételei vonatkoznak, melyért az Aranyosház nem felel. Az ilyen közösségi oldalak személyes adatainak feldolgozásáért vagy adatvédelmi szabályzatáért az „Aranyosház” nem felel, és jelen Adatvédelmi Szabályzat sem vonatkozhat ezekre.


Eljárás 18 évet be nem töltött szolgáltatást igénybe venni kívánók esetén
:

Az Aranyosház szolgáltatását, szobát 18 év alatti személyek önállóan, törvényes képviselő nélkül nem foglalhatnak. Foglalást kizárólag abban az esetben fogadunk el, ha a foglaláson a szülő vagy gondviselő adatai is feltüntetésre kerültek.


Az Ön kezelt adatai:

Természetesen az a célunk, hogy az Önre vonatkozó és az Ön által megadott minden adat a lehető legpontosabb maradjon. Ön hozzáférhet a személyes adataihoz, kérheti a személyes adatok helyesbítését vagy törlését és kérheti a személyes adatok kezelésének korlátozását. Ezzel kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken tud velünk kapcsolatba lépni:

– az info@aranyoshaz.hu címre küldött e-mail üzenetben;

– a +36 20/252-3437 telefonszámon;

– a HU-2143 Kistarcsa, Bethlen Gábor utca 5. címre küldött levélben.

 

Panasz benyújtására vonatkozó jog:

 

Ha bármilyen kérdése vagy panasza van a személyes adatainak feldolgozásával kapcsolatban, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba a fenti elérhetőségeken.

 

Önnek jogában áll panaszt benyújtani a nemzeti adatvédelmi felügyeleti hatósághoz is az alábbi elérhetőségeken:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.

http://www.naih.hu
ugyfelszolgalat@naih.hu

 

E tájékoztatóban esetlegesen fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

 

Tájékoztatjuk vendégeinket és látogatóinkat, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt.

 

Az Aranyosház a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.